Projektünk átfogó célja, hogy társadalmi változást generáljon azzal, hogy civil partnerszervezetekkel összefogva kiépíti, megerősíti a helyi civil közösségeket, és a kétoldalú információáramlás csatornáit a települési és az országos nyilvánosság között, a megyei szint közreműködésével. Ezzel erősödik a társadalmi kohézió és a javulnak a demokratikus viszonyok.
Meggyőződésünk, hogy az a katalizátor és közösségépítő szerep, amit ezzel a projekttel vállalunk, jelenleg nagyon hiányzik a magyar társadalomból, ezért is döntöttünk a pályázat benyújtása mellett.
***
A Nyomtass te is! hetilap és mozgalom 2017-ben jött létre azzal a céllal, hogy eljuttassa azokat a híreket a hiteles információktól elzárt kistelepülésekre, amelyeket a kormány által uralt média igyekszik elhallgatni. A Nyomtass te is! egy félbehajtott A/4-es lap, amelynek négy oldalára szerkesztjük a hét legfontosabb híreit, érthető, egyszerű nyelvezettel. Az újság független, egyetlen párthoz sem kötődik.
Már több mint 250 hete minden héten megjelenünk, voltak olyan hetek, amikor 106 féle helyi verziót, mutációt készítettünk. Közel öt év alatt több mint kétezer településre jutottunk el, a 2022. április 3-án tartott országgyűlési választások előtti hónapokban mintegy ezer településre vitték aktivistáink rendszeresen az újságot, volt olyan hét, hogy 1,4 millió példányban.
Itt tudsz minket támogatni (Támogatásoddal eljuttatjuk a hiteles információkat azokra a kistelepülésekre, ahol csak a kormánypropaganda érhető el.)
Legyél te is hős! Csatlakozz a Nyomtass te is! csapatához! (A Nyomtass te is! felkerült a Balakan Insight “hőslistájára”.)