Megjelent a Nyomtass te is! 355. száma

A tartalomból: 

Melyik a legerősebb ellenzéki párt? 
Olyan gyorsan változnak az események, hogy az egyes közvélemény-kutató intézetek adatai meglehetősen eltérnek egymástól. Egy biztos, Magyar Péter Tisza nevű pártja erősödik a legjobban, sőt van olyan mérés, amely szerint már toronymagasan vezeti az ellenzéki oldalt.

Egy hét alatt ezerszer annyit költött a Fidesz a Facebook-on, mint a DK
Elképesztő a kormánypárt anyagi erőfölénye az ellenzéki pártokkal szemben a választási kampány idején is. Ehhez jön még, hogy közmédia gyakorlatilag folyamatosan nekik kampányol, és ez utóbbit most hivatalosan is kimondták.

Egyre több nyugdíjas dolgozik
A nyugdíjaskor valaha azt jelentette, hogy a ledolgozott kemény évek után a megérdemelt pihenés időszaka érkezett el. Erről már szó sincs, és évről évre távolodunk ettől a helyzettől.

Lenne mit nyomoznia az Európai Ügyészségnek hazánkban is
A csatlakozás megtagadásától függetlenül Magyarországról is érkezhetnek bejelentések az Európai Ügyészséghez,
tavaly 58 ilyen eset volt.

Szabadon engedik az embercsempészeket
Teljesen érthetetlen, hogy az a magyar állam, amelyik hangzatosan küzd az illegális migráció ellen, tömegével engedi szabadon a külföldi embercsempészeket.

 HASZNOS HÍREK

Kikre szavazhatunk június 9-én?
Alig egy hónap múlva egyszerre lesznek az európai parlamenti és a települési önkormányzati választások. Május 3-án eldőlt, hogy hány párt tudta összegyűjteni az uniós választáson való induláshoz szükséges minimum 20 ezer aláírást.

Tanuljuk meg az internetes rádiózást!
Bár elvették a frekvenciáját, a Klubrádió kormánykritikus hangját mégsem tudta elnémítani a Fidesz-kormány, mert az interneten továbbra is hallgatható. Forrás: www.klubradio.hu/atallas

Legfrissebb újságunkat itt éred el

Itt tudsz minket támogatni
(Támogatásoddal eljuttatjuk a hiteles információkat azokra a kistelepülésekre, ahol csak a kormánypropaganda érhető el.)

Legyél te is hős! Csatlakozz a Nyomtass te is! csapatához!  (A Nyomtassteis! felkerült a Balkan Insight “hőslistájára”.) 

Likeold a Facebook-oldalunkat!

Megosztás itt:
facebook
twitter
linkedin