Megjelent a Nyomtass te is! 328. száma

A tartalomból: 

Kik a legkorruptabb magyarok? 
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az Orbán-kormányra „nagyon nagy” vagy „nagymértékben” jellemzők a pénzügyi visszaélések.
Az emberek konkrét neveket is említettek, szinte kizárólag Fidesz közeli személyeket.

Elszegényedésünk egy éve
A várakozások ellenére nem állt meg a reálkeresetek csökkenése. Azaz a fizetésemelések mértéke még augusztusban is elmaradt az inflációtól, tehát a keresetünk kevesebbet ért, mint egy évvel korábban. Egy év alatt majdnem 400 ezer forintot veszített egy átlagbért kereső.

Milliárdokért vett az állam német lovakat
2,8 milliárd forint állami támogatásból vásárolt német lovakat a Magyar Lovassport Szövetség által létrehozott
kft. azzal a céllal, hogy a magyar lovasok kijussanak a párizsi olimpiára

A világ legmagasabb adója van a minimálbéren
Világszerte egyedülálló a magyar adórendszer, amely az alacsony jövedelműeket nemzetközi szinten kiemelkedően magas, a tehetősebbeket viszont az átlagosnál jóval alacsonyabb adókkal sújtja.

Egyre csak fogy a magyar népesség
Szeptemberben 7222 gyermek született, és 9111 fő halt meg, éves összehasonlításban a születések száma 7, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 9,8%-kal csökkent.

 HASZNOS HÍREK

Falvakban is igényelhető a csok plusz
A falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) rendszere marad, de mellette megjelent az új kedvezménycsomag, a csok plusz, kizárólag
házaspárok számára.. Ezt a nagyobb településeken élők is felvehetik, de a falvak lakói mindkét kedvezménnyel élhetnek.

Tanuljuk meg az internetes rádiózást!
Bár elvették a frekvenciáját, a Klubrádió kormánykritikus hangját mégsem tudta elnémítani a Fidesz-kormány, mert az interneten továbbra is hallgatható. Forrás: www.klubradio.hu/atallas

Legfrissebb újságunkat itt éred el

Itt tudsz minket támogatni
(Támogatásoddal eljuttatjuk a hiteles információkat azokra a kistelepülésekre, ahol csak a kormánypropaganda érhető el.)

Legyél te is hős! Csatlakozz a Nyomtass te is! csapatához!  (A Nyomtassteis! felkerült a Balkan Insight “hőslistájára”.) 

Likeold a Facebook-oldalunkat!

Megosztás itt:
facebook
twitter
linkedin