A tartalomból:
Továbbra is nálunk a legnagyobb az infláció az Unióban
Magyarország áprilisban ismét toronymagasan végzett az első helyen az uniós inflációs adatsorban. Csak azok hiszik el Orbán Viktor hazugságait a háborús és szankciós inflációról, akik nem tudják, hogy még a környező országokban is 10-15 százalékkal kisebb az áremelkedés, mint nálunk.
Fejenként másfél milliót veszítünk Orbán miatt
Az Európai Unió legtöbb országában már bőven költik az uniós támogatásokat, Magyarország viszont eddig egy forintot sem kapott. Hiába kéri az EU, Orbán Viktor nem hajlandó demokratikusabban és korrupciómentesebben kormányozni, pedig addig nem jön a pénz.
Súlyos ráfizetés az orosz gáz
Tavaly 265 milliárd forintot takarított volna meg Magyarország, ha az Orbán-kormány nem Vlagyimir Putyintól vette volna a gázt.
Nem fáradnak a diákok
Több ezren vettek részt az immár sokadik budapesti tüntetésen a múlt héten. Újdonság a hatalom számára, hogy sem a diákok, sem a tanárok nem hagyják abba a tiltakozásokat az oktatás megreformálásáért, mint ahogyan az is, hogy egyre több a fiatal a megmozdulásokon, és az összlétszám is nő.
Kevesen jelentkeznek tanárnak
Van olyan tanárszak – fizika–kémia – az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, amelyre idén csak egyetlen jelentkező akadt. Pedig az iskolákban már ma is óriási a hiány belőlük.
66 milliós zongora a köztársasági elnöknek
Novák Katalin köztársasági elnök hivatalában volt már zongora, amit még Schmitt Pálnak vásároltak, de az csak 2,5 millió forintba került. És ez, úgy tűnik, nem felelt meg az új elnöknek.
Zuhan a belföldi turizmus
Egyetlen év alatt 17 százalékkal csökkent a belföldiek turistaforgalma Magyarországon – a KSH friss, márciusról szóló adatai szerint.
HASZNOS HÍREK
Fontos változás a Gmailnél: aki nem vigyáz, annak törölhetik a fiókjait
Módosult a Google szabályzata: aki nem használja egy ideig a Gmailjét, YouTube-ját vagy a cég más szolgáltatását, annak megszüntetik a hozzáférését, és letörlik a fiókhoz tartozó összes tartalmát.
Tanuljuk meg az internetes rádiózást!
Bár elvették a frekvenciáját, a Klubrádió kormánykritikus hangját mégsem tudta elnémítani a Fidesz-kormány, mert az interneten továbbra is hallgatható. Forrás: www.klubradio.hu/atallas
Legfrissebb újságunkat itt éred el
Itt tudsz minket támogatni (Támogatásoddal eljuttatjuk a hiteles információkat azokra a kistelepülésekre, ahol csak a kormánypropaganda érhető el.)
Legyél te is hős! Csatlakozz a Nyomtass te is! csapatához! (A Nyomtasste is! felkerült a Balakan Insight “hőslistájára”.)
Likeold a Facebook-oldalunkat!
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn