Megjelent a Nyomtass te is! 304. száma

A tartalomból:

 

A leggazdagabbaké az ország vagyonának egyharmada 
Magyarországon a lakosság egy százaléka rendelkezik a lakossági összvagyon 33,5 százalékával, ami világszinten is kirívó, Európában pedig nincs is ehhez hasonló.

Titkolózik a kormány
Idén az első három hónap alatt 96 nem titkos, de a nyilvánosság elől mégis gondosan titkolt kormányhatározatot hozott az Orbán-kormány.

Tömegével mennek tönkre a kisboltok
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közzétett adatai alapján elképesztő zuhanást látunk: tavaly 4500-zal csökkent a kiskereskedelmi egységek száma, ennyien zártak be végleg.

Luxus már a fagyi is 
Idén nyáron 500 forintba kerül egy gombóc fagylalt. Jelenleg 528 ezer forint a bruttó, 363 900 a nettó átlagkereset Magyarországon. Ebből 728 gombóc fagyit lehetne venni.

Elviszi a nyugdíjemelést az infláció
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnöke szerint azonnal minimum ötszázalékos, visszamenőleges, évközi emelésre van szükség. A kormány egyelőre nem reagált a szervezet megkeresésére.

Zuhan a belföldi turizmus
Egyetlen év alatt 17 százalékkal csökkent a belföldiek turistaforgalma Magyarországon – a KSH friss, márciusról szóló adatai szerint.

Nem engedtek be Németországba egy magyar vonatot
Nem megfelelő műszaki állapot miatt nem folytathatta útját Hamburgba a MÁV egyik vonata május 7-én.

 HASZNOS HÍREK

Szja-bevallás: hosszabban tart nyitva a NAV május 22-ig
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai 2023. május 15. és 22. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket.

Tanuljuk meg az internetes rádiózást!

Bár elvették a frekvenciáját, a Klubrádió kormánykritikus hangját mégsem tudta elnémítani a Fidesz-kormány, mert az interneten továbbra is hallgatható. Forrás: www.klubradio.hu/atallas

Legfrissebb újságunkat itt éred el

Itt tudsz minket támogatni (Támogatásoddal eljuttatjuk a hiteles információkat azokra a kistelepülésekre, ahol csak a kormánypropaganda érhető el.)

Legyél te is hős! Csatlakozz a Nyomtass te is! csapatához!  (A Nyomtasste is! felkerült a Balakan Insight “hőslistájára”.) 

Likeold a Facebook-oldalunkat!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn