Megjelent a Nyomtass te is! 251. száma

A tartalomból: 

Tudjuk-e nélkülözni az orosz olajat?
Az Európai Unió szeretné elvágni Oroszországot a pénzügyi forrásaitól, hogy ne legyen pénze a háborúra Ukrajna ellen. Ezért arra kéri az összes tagállamát, hogy ne vegyenek olajat tőlük. A 27 ország vezetői közül egyedül Orbán Viktor mondja azt, hogy ez lehetetlen.
 
Mégis az oroszokkal tárgyalunk Paksról
Miután az oroszok megtámadták Ukrajnát, és Csernobilt is elfoglalták, az Európai Unió azt várja el a tagországaitól, hogy bontsák fel az atomerőmű-építésekre vonatkozó szerződéseket. A finnek már meg is tették ezt.
Mi érthetetlen módon ragaszkodunk az egyébként is elavult orosz technológiához.
 
Lesz-e olcsó kollégiumuk a vidéki diákoknak?
A Nemzeti Választási Bizottság, majd Kövér László házelnök is megerősítette, hogy lehet népszavazás az álláskeresési járadék 270 napra meghosszabbításáról, illetve a kínai Fudan Egyetem budapesti megépítésének törléséről.
 
Messze az országos átlag alatt keresnek a falvakban
A magyar települések csaknem felében 160 ezer forint alatt volt a nettó átlagfizetés 2020-ban, ezek közül 12 százalékban a 120 ezer forintot sem érte el.
 
Bezárhat a kis benzinkutak többsége
A kormány július 1-ig meghosszabbítja az üzemanyagokra vonatkozó árstopot, ami jó hír a fogyasztóknak, de végveszélybe sodorja a kisebb kutakat.
 
Még soha nem született ilyen kevés gyerek
Amióta modern statisztikai nyilvántartások léteznek, még soha nem született ilyen kevés gyermek Magyarországon. 2022 első negyedévében csupán 19 688-an jöttek világra.
 
HASZNOS HÍREK
Személyesen is mehetünk háziorvoshoz
Sokan még mindig úgy tudják, hogy érvényben van az a covidjárvány idején bevezetett korlátozás, miszerint nem lehet személyesen felkeresni a háziorvost, és csak telefonon konzultálhatunk vele.
 
Tanuljuk meg az internetes rádiózást!
Bár elvették a frekvenciáját, a Klubrádió kormánykritikus hangját mégsem tudta elnémítani a Fidesz-kormány, mert az interneten továbbra is hallgatható. Forrás: www.klubradio.hu/atallas
 

Legfrissebb újságunkat itt éred el 

Itt tudsz minket támogatni (Támogatásoddal eljuttatjuk a hiteles információkat azokra a kistelepülésekre, ahol csak a kormánypropaganda érhető el.)

Legyél te is hős! Csatlakozz a Nyomtass te is! csapatához!  (A Nyomtass te is! felkerült a Balakan Insight “hőslistájára”.)

Likeold a Facebook-oldalunkat!

 

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn