Lapszámok – III. évfolyam

V. évfolyamIV. évfolyam | III. évfolyam | II. évfolyam | I. évfolyam

Nyomtassteis #128
128. szám (III. évfolyam/52.) | 2019. december 31.
Az év végén jelentős összeget osztott szét a 2019-ben megmaradt költségvetési maradványból a kormány. A milliárdokból nem jutott a hazai  kistelepüléseknek, kórházaknak, öregek otthonainak, ellenben bőven kaptak megint a határainkon túl működő focicsapatok.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #127
127. szám (III. évfolyam/51.) | 2019. december 25.

Bár a legfrissebb statisztikák szerint soha ennyi pénzt nem költöttünk még ajándékokra, mégis – így a karácsonyi ünnepek idején – gondoljunk azokra a szegényekre is, akik nem tartoznak e szerencsések közé. Ferenc pápa is a szegényekkel való együttérzésre és a cselekvő szeretetre hívta fel a figyelmet a napokban.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #126
126. szám (III. évfolyam/50.) | 2019. december 18.

Aki nem fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékát, három hónap után elesik az egészségügy térítésmentes igénybevételének lehetőségétől. Bár a cél, a nem fizető potyautasok kiszűrése helyes, de félő, hogy a túl szigorú törvénynek vétlen áldozatai is lesznek. Az Orvosi Kamara arra kéri a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #125
125. szám (III. évfolyam/49.) | 2019. december 11.

A lakosság 36 százaléka akkora tartalékkal sem rendelkezik, hogy a  következő hónapot átvészelje, ha elveszítené a jelenlegi rendszeres jövedelmét, munkabérét vagy nyugdíját – derül ki a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #124
124. szám (III. évfolyam/48.) | 2019. december 4.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összegénél jóval nagyobb mértékben drágultak meg a lakások, így a fiatal házasok egyre messzebb
kerülnek a lakásszerzés lehetőségétől. Az sem mellékes, hogy miközben a vissza nem térítendő támogatás egy gyermekre 600 ezer forint, a vásárolt lakás után átlagosan 668 ezer forint illetéket kell fizetni.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #123
123. szám (III. évfolyam/47.) | 2019. november 27.

Az Orbán-kormány valósággal önti a pénzt a honvédelembe. Mi szükség van erre? Miért akarják, hogy a miénk legyen a térség legerősebb hadserege?
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #122
122. szám (III. évfolyam/46.) | 2019. november 20.

Valaki felírta a Facebookra, hogy bárcsak lenne egyszer egy olyan miniszterelnökünk, aki gyerekkorában nem focista, hanem orvos szeretett volna lenni. Sok mindent elmond ez a humoros megjegyzés arról, hogy mit gondolnak sokan a múlt héten átadott, majdnem 200 milliárdból megépült,
67 ezer néző befogadására képes Puskás Ferenc-stadionról. Ami egyébként
még annál is nagyobb lett, mint amiről a miniszterelnökünk még néhány éve álmodozott.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #121
121. szám (III. évfolyam/45.) | 2019. november 13.

Több mint 500 – különösen kedvezőtlen esetben akár 700 – milliárd forintot
is veszíthet Magyarország az uniós támogatási keretből a rendszerszintű kormányzati korrupció miatt. A szabálytalan pénzfelhasználás az összes uniós operatív programot érinti. A kormány maga ismerte be a csalásokat, hogy a leállított brüsszeli kifizetések újraindulhassanak.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #120
120. szám (III. évfolyam/44.) | 2019. november 5.

A miniszterelnök családjából ketten is felkerültek a Forbes magazin 100- as toplistájára, amin a legértékesebb magyar tulajdonú cégeket vették számba. Az egyik „szerencsés” vállalkozó Orbán veje, Tiborcz István a BDPST Zrt. nevű ingatlanos cégével. A másik pedig a miniszterelnök apja, Orbán Győző a Dolomit Kőbányászati Kft.-vel.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #119
119. szám (III. évfolyam/43.) | 2019. október 30.

Kiugrott jegyzői jogászcsapat, eltitkolt Facebook-jelszó, eltűnt merevlemezek, „hazavitt” kerületi embléma – vannak fennakadások a települési átadás-átvételben az önkormányzati választások után. A váltás többségében normálisan zajlik ugyanakkor, az új vezetők azt ígérik, nem lesz vérfürdő, igyekeznek együttműködni a városházi-önkormányzati stábbal, csak bizalmi posztokon hajtanak végre személycserét.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #118
118. szám (III. évfolyam/42.) | 2019. október 24.

Az Európai Unió valamennyi országa elítélte, hogy Törökország megtámadta Szíria kurdok lakta területeit. Ez a rengeteg civil áldozattal is járó háború egyedül a magyar kormány szerint szolgálja a nemzeti érdekeinket. Az Unió legmagasabb szintjeiről jelezték: döntenünk kell, Európát vagy a fél-diktatúrák világát választjuk.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #117
117. szám (III. évfolyam/41.) | 2019. október 15.

Az önkormányzati választáson megtalálta az ellenzék a Fidesz legyőzésének
receptjét. Ott voltak a legsikeresebbek, ahol megvalósult a teljes összefogás, és ebbe bevonták a civileket is. Különösen a városokban lett elegük az embereknek a kormánypárt korrupciós ügyeiből és az erőszakos, hazug választási kampányából. Szomorú tanulság, hogy a kistelepüléseken még nem ismerték fel a hatalom igazi arcát, a falvakban néha elég egy zsák krumpli.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #116
116. szám (III. évfolyam/40.) | 2019. október 9.

Szomorú látlelete a magyar demokráciának és a hazai szegénység mértékének, hogy országszerte sorok kígyóznak az ingyen vagy fillérekért adott választási krumplit osztogató teherautók előtt. Sajnos, nem ez az egyetlen tragikus jelensége az október 13-án sorra kerülő önkormányzati választásnak. Cikkünkben megpróbáltuk összegyűjteni a legkirívóbb eseteket.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #115
115. szám (III. évfolyam/39.) | 2019. október 2.

Nemrégiben 18 európai országban vizsgálták meg, hogy milyen a 65 évnél
idősebbek életminősége, mekkora a szegénységi arány az idősek között,
milyen az idősek és a fiatalok kapcsolata, mekkorák a nyugdíjak, illetve milyen szociális háló segíti a nyugdíjasokat. Nos, ezen a listán Magyarország a legutolsó helyen végzett.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #114
114. szám (III. évfolyam/38.) | 2019. szeptember 25.

Kifütyülték, kitapsolták, és piros lapot mutattak a kormány képviselőinek a Magyar Orvosi Kamara nagygyűlésén. Már nem hisznek a propagandaszövegeknek, valódi megoldásokat követelnek, hiszen ők tényleg tisztában vannak az egészségügy tragikus helyzetével.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #113
113. szám (III. évfolyam/37.) | 2019. szeptember 18.

A szokottnál is durvábban zajlik az önkormányzati választási kampány, amióta kiderült, hogy az ellenzéknek sok nagyvárosban sikerült esélyes, közös polgármester- és képviselőjelölteket állítani. Se szeri, se száma országszerte azoknak a trükköknek, amelyeket bevet a kormányzó párt az ellenfeleivel szemben.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #112
112. szám (III. évfolyam/36.) | 2019. szeptember 11.

Budapesten és a megyei jogú városokban jobban áll az ellenzék, mint a Fidesz – derült ki a Závecz Research (ZRI) kutatóintézet által augusztusban
végzett pártpreferencia-felmérésből.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #111
111. szám (III. évfolyam/35.) | 2019. szeptember 4.

A köznevelési törvény módosítása ellen tüntettek a Parlament előtt diákok, szülők és pedagógusok augusztus utolsó napján. A tüntetés szervezői szeptember 13-ára országos diáksztrájkot szerveznek.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #110
110. szám (III. évfolyam/34.) | 2019. augusztus 28.

Négy év alatt több ezermilliárd forintos többletbevétele keletkezett a költségvetésnek, ám ezt a pénzt gyakorlatilag nyomtalanul el is költötte a Fidesz-kormány. Mivel nincsenek átfogó reformtervek, a maradék pénzeket
szinte ötletszerűen használják fel.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #109
109. szám (III. évfolyam/33.) | 2019. augusztus 21.

A szociális bérlakások hiánya és a megfizethetetlen albérletárak miatt a 20–29 éves fiúk 78,9 százaléka képtelen elköltözni a szüleitől. Miközben ez az arány a legfejlettebb országokban 20 százalék alatt van.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #108
108. szám (III. évfolyam/32.) | 2019. augusztus 14.

A közmédia – vagyis a Kossuth rádió, az MTV1 és a hasonló csatornák – feladata az lenne, hogy elfogulatlanul tájékoztassanak. Ehelyett ma egyoldalú, hazug, csak a kormány eredményeit dicsőítő, a menekültek ellen gyűlöletet szító propaganda árad ezekből. Balogh Krisztina riporter, aki tavaly év végén távozott önként a Híradótól, most kezdett el beszélni arról, hogy milyen hazugságokra kényszerítették. Elhagyta az országot, jelenleg Ausztriában dolgozik felszolgálóként.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #107
107. szám (III. évfolyam/31.) | 2019. augusztus 7.

Magyarország történetének legdrágább autóbeszerzésére készül az Orbán-
kormány: több mint 82 milliárd forintot költenek új gépkocsik vásárlására
– derül ki a legfrissebb uniós közbeszerzési értesítőből. Szokás szerint titkolják, hogy pontosan kik kapnak majd új autókat. Addig is lehet találgatni.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #106
106. szám (III. évfolyam/30.) | 2019. július 31.

Több ezer pedagógust keresnek az ősszel induló tanévre, van ahol „bármilyen” szakost is felvennének. A hiány oka nem túl bonyolult, az időnként megalázó bérek és munkafeltételek nem teszik vonzóvá a pályát a fiatalok számára.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #105
105. szám (III. évfolyam/29.) | 2019. július 24.

A strasbourgi európai bíróságnak immáron tizenötödször (!) kellett felszólítania a magyar kormányt arra, hogy adjon enni a tranzitzónákban fogva tartott embereknek. Eközben friss adatok szerint több mint 22 millió forint határvédelmi kiadás jutott tavaly minden egyes illegális bevándorló megállítására.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #104
104. szám (III. évfolyam/28.) | 2019. július 17.

Frontális támadást indított a kormány a magántanulók és az alternatív iskolák ellen. De ne gondolja senki, hogy ez nem érint mindenkit. Ha a civilek által ellátott 80 ezer gyerek hirtelen visszakerülne az állami oktatásba, akkor azonnal összeomlana az egész iskolarendszer.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #103
103. szám (III. évfolyam/27.) | 2019. július 10.

Hiába minden propaganda, a valóság más. Már csak három olyan európai uniós ország van, amelyekben alacsonyabbak a fizetések, mint Magyarországon. Egy év alatt még vissza is csúsztunk egy helyezést.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #102
102. szám (III. évfolyam/26.) | 2019. július 3.

Balatonaligán sorompóval korlátozzák a lejutást a strandra, és nem engedik
be a horgászokat az egykori pártüdülő területére, amely ma már Tiborcz
István és Mészáros Lőrinc cégének birtokában van. Hasonló sors vár a Balaton-parti volt szabadstrandokra is: az elit szórakozó- és lakhelyeivé válnak, az egyszerű polgár pedig a közelükbe sem mehet, mint ahogyan a Rákosi és Kádár-időkben is volt ez.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #101
101. szám (III. évfolyam/25.) | 2019. június 27.

Miközben a nemzetközi felmérések folyamatosan jelzik a magyar közoktatás egyre gyengülő színvonalát, a kormány újabb központosító elképzeléseket visz keresztül szokásos buldózertempóban – egyeztetés nélkül – a parlamenten. A civilek és az ellenzék egységesen követelik a köznevelési törvény módosításának visszavonását.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #100
100. szám (III. évfolyam/24.) | 2019. június 19.
Néhány hét múlva lesz két éve, hogy elhatároztuk: nem nézzük tovább tétlenül, hogy a kormány – különösen vidéken – teljesen elszigeteli az embereket a hiteles információktól. A most megjelenő 100. lapszámunk is bizonyítja, mi tényleg hozzáfogtunk a független vidéki nyilvánosság újjáépítéséhez.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #99
99. szám (III. évfolyam/23.) | 2019. június 12.
Több mint hetvenszeres a különbség a legkisebb és legnagyobb magyar nyugdíjak között. Majdnem 21 ezer olyan idős ember él az országban, akinek nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot havonta, miközben akadnak már kétmillió forintnál is magasabb nyugdíjak is.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #98
98. szám (III. évfolyam/22.) | 2019. június 6.
Erővel venné el a kormány a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteit augusztus elsejével. Palkovics László Innovációs és Technológiai Minisztériuma (ITM) csak az uniós választásig akart várni azzal, hogy bekeményítsen a magyar tudományosság sorsáról szóló vitában.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #97
97. szám (III. évfolyam/21.) | 2019. május 29.
Európában és Magyarországon is alaposan átrendeződött a pártok sorrendje az uniós választások eredményei alapján. A Fidesz ugyan győzött itthon, de célját, a kétharmados győzelmet nem érte el. A szavazói nagy részét pedig ismét csak hazudozással és félelemkeltéssel tudta aktivizálni.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #96
96. szám (III. évfolyam/20.) | 2019. május 22.
Sokak szerint május 26-án, egy kicsit leegyszerűsítve, pontosan erről kell
döntenünk. Olyan pártokra szavazunk, amelyek erősebb Európát akarnak,
vagy a Fideszre, amelyik gyengíteni akarja azt a közösséget, ahonnan ezer- és ezermilliárd forintnyi támogatás érkezett hazánkba az elmúlt másfél évtizedben.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #95
95. szám (III. évfolyam/19.) | 2019. május 15.
Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége helyeselné, ha nem a
magyar kormány, hanem egy EU-s intézmény osztaná szét az uniós forrásokat. A magyarok több mint háromnegyede előnyösnek tartja hazánk
európai uniós tagságát, és ezt a Fidesz-szavazók többsége is így látja –
derült ki egy másik kutatásból.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #94
94. szám (III. évfolyam/18.) | 2019. május 8.
Egy friss uniós kutatás szerint a magyarok mondták a legtöbben, hogy
Európa legnagyobb baja a bevándorlás (migráció), de saját hazájukban a
korrupciót, az egészségügyet és a megélhetést is ez elé sorolták. Sőt, a
magyarokat saját hazájuk esetében jobban aggasztja a kivándorlás, mint
a bevándorlás.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #93
93. szám (III. évfolyam/17.) | 2019. május 2.
A tavalyi népességcsökkenés is az elmúlt 70 év harmadik legrosszabb
adata volt, de azóta a születések száma tovább zuhant, a halálozásoké
pedig még nagyobbat nőtt. Eközben például Németországban már több
magyar gyerek született tavaly, mint Nógrád megyében.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #92
92. szám (III. évfolyam/16.) | 2019. április 23.
A tavalyihoz képest 14 hellyel került lejjebb a rangsorban a magyar sajtószabadság a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságírószervezet felmérése szerint, és a „problémás országok közé sorolták”. Ezzel a 87. helyre csúsztunk le a 180 országot rangsoroló listán, lemaradva például Mongóliától és Albániától is.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #91
91. szám (III. évfolyam/15.) | 2019. április 17.
Országszerte aláírást gyűjtenek a pedagógusok között, mert a tanárok
úgy érzik, hogy a miniszterelnök megszegte a béremelésekre vonatkozó
ígéretét.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #90
90. szám (III. évfolyam/14.) | 2019. április 9.
A többségnek lesújtó véleménye van a hazai orvosi ellátásról, alig valamivel
kettes fölé értékelik a helyzetet a megkérdezett emberek – derült ki egy friss felmérésből.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #89
89. szám (III. évfolyam/13.) | 2019. április 3.
Szabadstrandok szűnnek meg, különleges erdők, értékes parkok tűnnek el,
kempingeket építenek be – jól tükrözi az ország állapotát a Balaton átalakulása. A magyar tenger immár a gazdagok pihenőhelye, a változás legnagyobb haszonélvezőit pedig Orbán Viktor környezetében kell keresni.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #88
88. szám (III. évfolyam/12.) | 2019. március 27.
Az Európai Néppárt, az Unió parlamentjének legerősebb pártcsaládjának nyomására a Fidesz maga is hozzájárult, hogy felfüggesszék a tagságát. Mindaddig nem vehetnek részt a párt munkájában, amíg egy bölcsek tanácsának nevezett testület meg nem vizsgálja a magyarországi demokrácia helyzetét. Ez a helyzet jelentősen gyengíti Magyarország érdekérvényesítő képességét az EU-ban. 
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #87
87. szám (III. évfolyam/11.) | 2019. március 20.
A februári adatok szerint 344 háziorvosi rendelőben tartósan (legalább fél éve) nincs orvos, több mint 50 praxist az elmúlt egy évben zártak be. Még rosszabb a helyzet a házi gyermekorvosok körében.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #86
86. szám (III. évfolyam/10.) | 2019. március 12.
Az biztos, hogy a magyarországi sajtószabadságot senki nem fogja megteremteni helyettünk. Mint ahogy 1848. március 15-én a márciusi ifjak sem a külső segítségre vártak, hanem kezükbe vették az ország sorsát, nekünk is ugyanezt kell tennünk – írja Urbán Ágnes médiakutató a Nyomtass te is! felkérésére készült cikkében.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #85
85. szám (III. évfolyam/9.) | 2019. március 6.
Az egész Európai Uniónak elege van már Orbán Viktorból. Felveszi az Unióból érkező ezermilliárdokat, közben pedig, ahol csak tudja, mocskolja őket. A hazug plakátkampánya az országon kívül már lelepleződött. Gyűlöletet szít, miközben a magyarok 80 százaléka – köztük a fideszesek is – nagyra értékelik az Európai Uniót.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #84
84. szám (III. évfolyam/8.) | 2019. február 27.
Angela Merkel német kancellártól az osztrák kancellárig rengeteg nyugati politikus ítélte el, hogy Orbán Viktor ismét hazug plakátokkal árasztotta el az országot, és hergeli a magyarokat az Európai Unió ellen. Mindezzel választási csalást is elkövet, hiszen kormányzati tájékoztatásnak hazudja a Fidesz milliárdokból zajló uniós választási kampányát.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #83
83. szám (III. évfolyam/7.) | 2019. február 19.
Az Európai Unió csalás elleni hivatala ragaszkodott ahhoz, hogy Magyarország fizesse vissza Tiborcz István, a miniszterelnök veje Elios nevű cégének juttatott uniós támogatásokat, mert ahhoz sorozatos csalások révén jutottak hozzá. A kormány úgy döntött nem fizet, visszavonta az Uniónak benyújtott számlákat. Vagyis végül mi, a magyar adózók fizetünk.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #82
82. szám (III. évfolyam/6.) | 2019. február 12.
A Fidesz-kormányt minden zavarja, ami független tőle. Újabban a Magyar Tudományos Akadémiára vetettek szemet. Pedig a kutatás szabadsága nélkül nincsenek igazi tudományos eredmények. Egyesek szerint az ide befolyó uniós pénzeket szeretnék megszerezni.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #81
81. szám (III. évfolyam/5.) | 2019. február 5.
Elszánt hangulat uralkodott az Újratervezés – Hogyan építsük újjá a vidéki nyilvánosságot? címmel megrendezett budapesti konferencián, február 2-án, amelyet a Nyomtass te is! hetilap és mozgalom szervezett. Az eseményen stratégiai megállapodást írtunk alá a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalommal, amelytől azt reméljük, hogy még több kistelepülésre tudjuk eljuttatni a valódi híreket.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #80
80. szám (III. évfolyam/4.) | 2019. január 30.
Győrben leálltak az Audi gyár dolgozói, Pécsen félpályás útlezárással tiltakoznak a szakszervezetek, több ágazatban sztrájkelőkészítő bizottságok alakultak. A munkabeszüntetés nagyon erős és hatásos fegyver, egy országos sztrájkba akár a kormány is belebukhat. Ehhez azonban rengeteg munkára van még szükség.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #79
79. szám (III. évfolyam/3.) | 2019. január 22.
Ország-világ egyenes adásban, később videófelvételeken láthatta, hogy az MTVA biztonsági őrei milyen brutálisan távolítottak el több parlamenti képviselőt is az intézmény épületéből. Ennek ellenére a képviselők ellen indul nyomozás, akik egyébként bármilyen állami épületbe bemehetnek.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #78
78. szám (III. évfolyam/2.) | 2019. január 16.
Kétszáz helyen demonstrálnak országszerte útlezárásokkal, gyűlésekkel és felvonulásokkal a kormány pökhendi magatartása ellen január 19-én, amiért semmibe veszi a szakszervezetek négypontos követelését.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #77
77. szám (III. évfolyam/1.) | 2019. január 8.
Budapesten több tízezren, egytucatnyi vidéki városban pedig ezrek vonultak ki az utcára követelvén, hogy vonják vissza a rabszolgatörvényt.
letöltés:
nyomtatható | elforgatott

Tovább az II. évfolyam lapszámaihoz