Billentsük át a billegőket! – Gyere velünk január 22-én!

Kizárólag a bejelentkezőknek tudunk fejenként 150 nyomtatott példányt biztosítani. További tudnivalókat e-mailben küldünk.
 
Az április 3-i választásokig 1000 falu legalább hatheti elérését célozzuk egylapos szamizdatunkkal. Ezzel kétmillió olyan emberhez juttathatunk el hiteles híreket, akik jellemzően csak a propagandasajtóból tájékozódnak. A Medián felmérése szerint az olvasóink 10 százaléka már 6 hét után megváltoztatja a véleményét. A billegő választókerületekre fókuszálunk, hogy átbillentsük ezt a 10%-ot.
Országos hálózatunk tagjai év elejére már több mint 500 faluba eljutottak. Ezt szeretnénk most február közepéig megduplázni.
 
Egyre többen szánnak rá egy-egy szombatot, hogy Budapestről “kirajzva” Pest megyében is erősítsük a helyi önkénteseinket és újakat mozgassunk meg. Egyesítjük helyi és budapesti önkéntes csapatainkat egy közös terjesztésre, és ettől azt reméljük, megsokszorozzuk a következő hetekre a helyi önkéntesek számát.
 
Csatlakozhatnak hozzánk fiatalok, idősek, családosak, egyedülállók, fővárosiak, Pest megyeiek, civilek, és bármelyik párt aktivistái – együtt fogjuk a kormánypropaganda elleni lépéseinket megtenni faluról falura.
 
Szólj a barátaidnak is, gyertek együtt, tegyünk együtt a változásért!
 
Gyere velünk most szombaton, ismerd meg ezt az élményt! Ismerd meg azokat az embereket, akik között lesz, aki a kerítésnél várja már a Nyomtass te is! eheti számát, és lesz, aki hálás lesz, hogy először kap ilyet. Élvezd önkénteseink társaságát! 😊
 
Nagyon örülünk, ha ezt a napot rászánod, már ezzel is sokat teszel!
 
Kérjük, mindenképp jelentkezz be, hogy lássuk, melyik helyszínre hány autó, és mennyi újság kell! Itt tudod azt is jelezni, ha hozol magaddal újságot, vagy épp többre van szükséged, hogy önállóan is tudd terjeszteni.
 
Kérjük azonban: csak akkor gyere, ha védett vagy, az érvényes koronavírus rendelkezések szerint társaságba jöhetsz, nem észlelsz magadon betegségre utaló jeleket! Vigyázzunk egymásra!
 
Szeretettel vár a Nyomtass te is! csapata
 

Itt tudsz minket támogatni (Támogatásoddal eljuttatjuk a hiteles információkat azokra a kistelepülésekre, ahol csak a kormánypropaganda érhető el.)

Lájkold a Facebook-oldalunkat!

Legfrissebb újságunkat itt éred el 

Facebook
Twitter
LinkedIn