Bács-Kiskun megye

Nyomtassteis #244
244. szám (VI. évfolyam/12.) | 2022. március 22.

A megkérdezettek 42 százaléka annak örülne, ha a választás után az ellenzéki összefogás venné át az ország vezetését, míg ennél kevesebb ember, 39 százalék reméli a Fidesz-kormányzás folytatását – derül ki a Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az ellenzéki győzelemhez persze az kell, hogy a változást akarók sokan menjenek el április 3-án, és mind a közös listára, a közös jelöltekre szavazzanak.
letöltés: nyomtatható | elforgatott | nyomdai


Nyomtassteis #243
243. szám (VI. évfolyam/11.) | 2022. március 15.

Februárban is brutálisan emelkedtek az árak, az élelmiszereké 11,3 százalékkal. Pedig akkor még nem is volt háború. A benzinkutaknál káosz van, sok helyen korlátozzák a tankolást, és aki ezt szóvá teszi, azt rémhírterjesztéssel vádolják, és büntetéssel fenyegetik.
letöltés: nyomtatható | elforgatott | nyomdai


Nyomtassteis #240 – 2. sz. választókerület
240. szám (VI. évfolyam/8.) | 2022. február 22.

Ami ebben az országban épült az elmúlt 18 évben, azt az Európai Unióból érkező támogatások tették lehetővé. Mivel az Orbán-kormány ellopja a támogatások jelentős részét, hosszú ideje nem kapunk pénzt az EU-ból. Most ezt egy bírósági ítélettel is megerősítették.
letöltés:  nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #239 – 3. sz. választókerület
239. szám (VI. évfolyam/7.) | 2022. február 15.

Az Orbán-kormány 12 évében egyáltalán nem volt 13. havi nyugdíj. A választások előtt 50 nappal viszont hirtelen lett. A Medgyessy- és a Gyurcsánykormány idején végig adták ezt a juttatást. A nyugdíjasoknak egyébként nem egyszeri támogatásokra van szükségük, hanem az év minden hónapjában tisztességes nyugdíjra.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #229
229. szám (V. évfolyam/49.) | 2021. december 7.

Eddig is elképesztő árakon készültek a magyar autópályák, de az M100-as autóút kilométerenkénti 11 milliárdja minden eddigit felülmúl. Akár 10 milliós Audikkal is ki lehetne rakni 4 sorban az épülő autópálya vonalát, az sem kerülne annyiba, mint ilyen áron megépíteni.
letöltés: nyomtatható | elforgatott


Nyomtassteis #36
36. szám (II. évfolyam / 13.) | 2018. március 26. – Az összes választókerületben legesélyesebb ellenzéki jelölttel
Baja környékén az esélyes ellenzéki jelölt: Hajdú Miklós (MSZP–Párbeszéd)…
letöltés:  nyomtatható

Nyomtassteis – Baja, különszám
II. évfolyam / Baja, különszám – 2018. március 20.
Ivóvízminőség-rontás 6 milliárdért – 25 település 91 ezer lakosának, köztük Baja, akkor még 37ezres városának ivóvizét kellett volna feljavítani 5 milliárd EU-s és 1 milliárd forint hazai adófizetői támogatásból….
letöltés:  nyomtatható

Nyomtassteis – Baja környéke, különszám
II. évfolyam / Baja környéke különszám – 2018. március 21.
Akik mostanában érik el a nyugdíjkorhatárt, köztük több százezer őstermelő, közmunkás és napszámos, azzal szembesülnek, hogy fillérekből kell majd tengődniük nyugdíjas éveikben…
letöltés:  nyomtatható