Nem kapnak azonnali pénzügyi segítséget a munka nélkül maradtak

Százezrek várták reménykedve azt a mentőcsomagot, amelynek egyes részleteit Orbán Viktor jelentette be hétfőn délelőtt. Úgy tűnik, csak nagyon keveseknek nyújt segítséget az állam azok közül, akik az elmúlt hetekben veszítették el a munkájukat.

A bejelentés egyik legfontosabb eleme az volt, hogy rövidített munkavégzés esetén a bérköltség egy részét átvállalja az állam. Konkrétumokat (mit és mennyit engednek el, napi hány órás munkaviszony esetén, mennyi lesz rá az állami keret) nem említett a miniszterelnök, ez majd a rendeletekből derül ki talán. Pedig a legtöbben alighanem a munkahelyvédelemre koncentráló lépéseket várták, mert a koronavírus-járvány március eleji elhatalmasodása miatt még a kormányzati becslés szerint is pár hét alatt 40 ezer ember veszítette el munkáját, és most legalább napi négyezer dolgozót küldenek el a cégek. De ennél egészen biztosan többen veszítették el megélhetési forrásaikat. A helyzet azért is nehéz, mert, mint a mellékelt ábrán látható, az álláskeresési járadék a többi európai országhoz képest nagyon rövid időre szól nálunk.
Növelte a társadalmi feszültséget, hogy a kormány a különleges felhatalmazásával élve az elmúlt napokban olyan intézkedéseket hozott, amelyeknek semmi közük nincs a járvány elleni védekezéshez. Orbán Viktor korábbi ígéretével szemben törvénnyel kényszerítik ki a Liget-projekt folytatását, beültetika kormány embereit a színházak felügyelőbizottságába, adnak két ingatlant Schmidt Mária alapítványának, 29-et pedig az egyházaknak; tíz évre titkosítják a Budapest–Belgrád vasútvonal felújításának szerződéseit, illetve Mészáros és Tiborcz közös vagyonkezelője is kapott kétmilliárd forintos állami támogatást kikötőfejlesztésre.

Forrás: www.nyomtassteis.hu

A Sozialmarie osztrák civil szervezet társadalmi innováció pályázatán

3. helyezést értünk el!

Köszönjük mindenkinek a támogatást!